A gépkocsin állt bosszút

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csornai rendőrök garázdaság elkövetése miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy 25 éves szili férfit, aki egy ismerőse gépkocsiját verte szét.

A rendőrségre bejelentés érkezett, amely szerint 2021. május 30-án 18 óra 30 perc körül Csornán, a Bartók Béla úton lévő áruház parkolójában egy férfi megtámadott egy autóst.

A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy az áruház parkolójában egy Suzuki személygépkocsi – vélhetően akarattal – belehajtott egy BMW típusú járműbe. Az ütközést követően a Suzuki 25 éves sofőrje a járműből kiszállt, majd a BMW-hez lépett, és annak első szélvédőjét ököllel beütötte, az egyik első fényszórót berúgta, majd a másik lámpát kézzel törte be. Ezt követően a megrongált jármű 26 éves vezetőjét arcon ütötte, amelynek következtében a férfi könnyebben megsérült.

Az egyenruhások a dühös szili garázdálkodót a helyszínen elfogták és a Csornai Rendőrkapitányságra előállították, ahol őt a nyomozók garázdaság vétség elkövetése gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

 

<< Vissza az előző oldalra