A gyanú szerint ittasan hajtott árokba teherautójával

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csornai rendőrök egy 56 éves sofőrrel szemben intézkedtek.

Kóny belterületén az Új Élet utcában, a Mátyás Király utca felől a Széchenyi utca irányába  közlekedett egy férfi tehergépkocsival 2022. november 21-én 6 óra 30 perckor. Haladása során - feltehetőleg ittassága miatt – sebességét nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg, letért a menetiránya szerinti jobb oldalra, az ott található beton villanyoszlopnak ütközött, majd a vízelvezető árokban, oldalára borulva került nyugalmi helyzetbe. A baleset során a sofőr megsérült, őt a mentők kórházba szállították.

1

A Csornai Rendőrkapitányság büntetőeljárásban vizsgálja az eset körülményeit.

2

A Győr-Moson-Sopron  megyei rendőrök rendszeresen intézkednek ittasan közlekedő, vagy ittas állapotban balesetet okozó sofőrökkel. Nem lehet elégszer hangsúlyozni azt, hogy aki ittasan vezet, nemcsak önmagát veszélyezteti, hanem esetleges utasait, valamint a közlekedés más résztvevőit is.

A  rendőrség az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:

  • Az alkohol már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, melyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést.
  • A szeszes ital fogyasztás hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek és a mentalitásban is kedvezőtlen változások történnek.
  • Soha ne üljön ittasan a volán mögé, valamint olyan járműbe sem, amelyet láthatóan ittas személy vezet! Ne engedje meg családtagjának, rokonának, barátjának, ismerősének sem, hogy ittas állapotban vezessen!

„…hogy mindenki hazaérjen!”

 

 

<< Vissza az előző oldalra