A körzeti megbízottak elfogták a zsebtolvajt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szegedi Rendőrkapitányságon eljárás indult egy helybeli nő ellen, aki egy nyitva felejtett válltáskából emelt ki értékeket a Tisza-parti városban.

A megalapozott gyanú szerint az 50 éves nő 2021. június 11-én délelőtt, egy belvárosi megállónál figyelt fel az idős asszonyra, aki éppen egy érkező trolibuszhoz sietett. Felszállás közben a sértett mögé lépett és a vállán lévő, nyitott táskájából kivette a pénztárcáját, amiben csaknem százezer forint, illetve személyes iratok voltak, ezután elfutott. A tulajdonos már csak a tömegközlekedési-eszközön észlelte értékeinek hiányát és haladéktalanul bejelentést tett a rendőrségre.

A körzeti megbízottak a beszerzett kamerafelvételek alapján azonosították, majd 2021. június 17-én elfogták és a rendőrkapitányságra előállították a feltételezett elkövetőt. A helybeli nőt gyanúsítottként hallgatták ki, amelynek során beismerő vallomást tett, ellene kisebb értékre, zsebtolvajlás útján elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A rendőrség az áldozattá válás megelőzése érdekében a következő vagyonvédelmi óvintézkedéseket javasolja:

•          Fokozottabban figyeljen értékeire, ha forgalmas helyen tartózkodik, vagy utazik! Ajánlott válltáskáját maga előtt tartva közlekedni.

•          Ne tartson okmányokat, értékeket táskája külső zsebeiben!

•          Ne tegyen egy helyre pénztárcát, okmányokat, lakáskulcsot, mobiltelefont!

•          Vásárláskor, az áru válogatásakor soha ne tegye le táskáját, pénztárcáját a pultra vagy a bevásárlókocsiba. Értékeit ne hagyja felügyelet nélkül!

•          Ha gyanúsan viselkedő személyt lát, ellenőrizze értékeinek meglétét!

•          Ha tetten éri a tolvajt, hangosan kérje az emberek segítségét, értesítsék a rendőrséget a 112-es segélyhívón! 

<< Vissza az előző oldalra