A teljes kár megtérült

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pécsi rendőrök egy 39 éves helyi férfit gyanúsítanak lopással.

A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 39 éves helyi férfit, aki a gyanú szerint 2023. március 4-én hajnalban Pécsett,  egy Király utcai vendéglátóhelyen eltulajdonított egy táskát, a benne lévő fényképezőgéppel és az ahhoz tartozó felszerelésekkel együtt, valamint egy pulóvert és egy kabátot is.

A rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt, majd előállították a rendőrkapitányságra. A férfi a gyanúsítotti kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A rendőrök lefoglalták az eltulajdonított tárgyakat, és visszaadták azokat a tulajdonosának, így a lopással okozott több mint 300 ezer forint kár teljes egészében megtérült.

A gyanúsított ellen lopás vétségének elkövetése miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

<< Vissza az előző oldalra