A vétlen sofőr is életét vesztette a 87-es főúton

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt tegnap Gyöngyösfalu térségében, a 87-es számú főúton, ahol két gépkocsi frontálisan ütközött.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányságra a 2022. november 21-én 5 óra és 2022. november 22-én 5 óra közötti időben egy, halálos kimenetelű egy, súlyos és egy, könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Munkatársaink négy, anyagi kárral végződött közlekedési baleset helyszínén is intézkedtek.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, halálos kimenetelű közlekedési baleset történt 2022. november 21-én, az esti órákban, a 87-es számú főúton. Egy sótonyi lakos tehergépkocsival közlekedett Gyöngyösfalu felől Szombathely irányába. Haladása során a főút 37-es kilométerszelvényében, egy jobbra ívelő útkanyarulatban, a nedves úttesten megcsúszott, áttért a szemközti forgalmi sávba és összeütközött egy Gyöngyösfalu irányába közlekedő tehergépkocsival. A baleset következtében mindkét tehergépkocsi vezetője olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A vétlen jármű utasát súlyos sérülésekkel kórházba szállították Az eset körülményeit a Szombathelyi Rendőrkapitányság vizsgálja.

Könnyű sérüléssel végződött az a közlekedési baleset, amely 2022. november 21-én történt Nagysimonyi és Mesteri között. Egy celldömölki lakos tehergépkocsival és a hozzá kapcsolt pótkocsival közlekedett Mesteri felől, a 7431-es számú úton. Haladása során a pótkocsi oldalajtaja felnyílott és egy szemből érkező személygépkocsinak csapódott. A balesetben a személygépkocsi vezetője könnyű sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit a Celldömölki Rendőrkapitányság vizsgálja.   

A szombathelyi rendőrök 2022. november 21-én az éjszakai órákban, a Szűrcsapó utcában igazoltattak egy 21 éves vépi sofőrt. Az intézkedés során megállapították, hogy a fiatal nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel. A sofőrt előállították és vele szemben – őrizetbe vétele mellett – engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt eljárást indított a Szombathelyi Rendőrkapitányság.

Ne feledjék, az utak biztonságáért és a balesetek elkerüléséért a közlekedés résztvevői tehetnek a legtöbbet azzal, hogy fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekednek!

 

 

<< Vissza az előző oldalra