Az elmúlt 48 óra Heves megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több vadbaleset történt.

Az elmúlt 48 órában három személyi sérüléssel és 11 anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába.

A szolgálatot ellátó állomány két személyt ért tetten bűncselekmény elkövetésén, valamint két személyt fogott el az ellenük kiadott körözés alapján. A rendőrök bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt öt főt állítottak elő, és egy ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

Biztonsági intézkedés egy esetben történt.

Az elmúlt hétvégén az anyagi káros balesetek többsége vaddal történő ütközés miatt következett be. Fontos felhívni a figyelmet, hogy a lakott területen kívüli utakon vadállatokkal bárhol és bármikor találkozhatunk! A potenciálisan veszélyes útszakaszokon a veszélyt jelző KRESZ-tábla figyelmezteti a sofőröket. Ezeket a táblákat a közút kezelője a vadásztársaságokkal, vadgazdálkodási szakemberekkel egyeztetett útszakaszokon helyezi el, ahol a vadak megjelenésének az átlagosnál is nagyobb a valószínűsége.

Ezeken az útszakaszokon különösen fontos a sebesség megválasztása! Ezzel együtt a legóvatosabb vezetés mellett is bekövetkezhet a baleset. A féktávolságon belül észlelt vad megjelenése esetén erőteljesen fékezzen és használja a jármű hangjelzését! Kerülni kell a hirtelen kormánymozdulatokat, és irányváltoztatást, mert annak súlyosabb következményei lehetnek, mint aminek elhárítására törekszik. Ha mégis bekövetkezik a baleset, megállás után értesítse a rendőrséget.

… hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra