Az elmúlt 72 órában történt Vas vármegyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hétvégén hat ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból az egyenruhások. Tizennyolc balesetről érkezett bejelentés a Főkapitányságra. Egy személygépkocsi-vezető életét vesztette a 86-os számú főúton történt balesetben.

Egy helyi járművezetőt Szombathelyen igazoltattak a rendőrök, akiről megállapították, hogy a járművezetéstől a Szombathelyi Járásbíróság már jogerősen eltiltotta. A sofőrrel szemben járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult a Szombathelyi Rendőrkapitányságon.

Az elmúlt 72 órában az egyenruhások hat, olyan sofőrt is igazoltattak, akik szeszes ital fogyasztását követően ültek a volán mögé, közülük ketten, egy szombathelyi és egy piliscsévei lakos árokba hajtott autójával. A szombathelyi sofőr könnyebben, míg a a piliscsévei járművezető súlyosan megsérült az általuk okozott balesetben. A vasi rendőrök által megállított gépkocsivezetőknél további négy esetben mutatott pozitív értéket az alkoholteszter az ellenőrzések során, három szombathelyi és egy csényei férfinál. Mind a négyüket Szombathelyen igazoltatták. Velük szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult. Az egyik szombathelyi sofőr engedély nélkül vezette autóját, így vele szemben a engedély nélküli járművezetés szabálysértés elkövetése miatt is eljárást indítottak.

A Vas vármegyei rendőrök rendszeresen intézkednek ittasan közlekedő, vagy ittas állapotban balesetet okozó sofőrökkel. Nem lehet elégszer hangsúlyozni azt, hogy aki ittasan vezet, nemcsak önmagát veszélyezteti, hanem esetleges utasait, valamint a közlekedés más résztvevőit is.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, halálos kimenetelű közlekedési baleset történt 2023. március 10-én, a 86-os számú főúton. Egy őriszentpéteri lakos járműszerelvénnyel közlekedett a Egyházasrádóc felől Körmend irányába. Haladása során a főút 56-os kilométerszelvényében egy jobbra ívelő útkanyarulatban a járműhöz kapcsolt félpótkocsi megcsúszott és átsodródott a szemközti forgalmi sávba, amely nekiütközött a vele szemben. Szombathely irányába közlekedő gersekaráti lakos által vezetett személygépkocsinak. A balesetben a gersekaráti férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A balesetben egy harmadik gépkocsi is megrongálódott. Az eset körülményeit a Körmendi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja.

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságra a 2023. március 10-én 5 óra és 2023. március 13-án 5 óra közötti időben további három, súlyos és három könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Tizenegy, anyagi kárral végződött balesetnél is intézkedtek a rendőrök.

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét.

- A gépjárművezetők körültekintően, előzékenyen és a KRESZ szabályait betartva, a közúti jelzőtáblák figyelmeztetéseinek eleget téve közlekedjenek!

- Kérjük, hogy indulás előtt kapcsolja be biztonsági övét és hívja fel utastársai figyelmét is arra, hogy rögzítsék magukat!

- Baleset-megelőzési szempontból kiemelt fontosságú a biztonsági öv, valamint a gyermekbiztonsági rendszer előírásszerű használata. Egy esetlegesen bekövetkező baleset esetén megvédi a járművezetőt és az utasokat is a sérüléstől és csökkentheti a sérülés súlyosságát.

- A közlekedési balesetek elkerülése érdekében felhívjuk továbbá a járművezetők figyelmét, hogy minden esetben tartsák be a sebességhatárokat! A közlekedési szabályok megszegése súlyos következményekkel járhat!

…, hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra