Az elmúlt négy nap balesetei

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt napokban Nógrád megyében három személyi sérüléssel és hat anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Nézsa irányából Alsópetény felé közlekedett személygépkocsival 2021. május 20-án 16 óra körül egy 57 éves férfi, amikor egy másik gépjármű előzésébe kezdett. A vele szemben szabályosan közlekedő gépkocsi vezetője azért, hogy az ütközést elkerülje járművét jobbra kormányozta, amelyet követően az út menti vízelvezető árokba hajtott és felborult.  A baleset következtében egy személy sérült meg.

Egy 62 éves férfi közlekedett segédmotoros-kerékpárral 2021. május 21-én az éjszakai órákban Karancsalja belterületén, amikor egy kutya ugrott elé. A motorkerékpáros a fékezés ellenére az ütközést nem tudta elkerülni, a járművel elesett és megsérült. 

Ugyanezen a napon a délutáni órákban Szilaspogonyban, a Rákóczi úton haladt személygépkocsival egy 21 éves férfi, amikor a járművel az útpadkára hajtott, majd egy oszlopnak ütközött. A balesetben a gépkocsi vezetője és utasa sérült meg. A járművezetővel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket jelzett.

A megye közútjain a rendőrök további hat anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén, és két ittas járművezetővel szemben intézkedtek. A rendőrség a balesetek körülményeit vizsgálja.

Felhívjuk a figyelmet, hogy körültekintő, óvatos vezetéssel, a KRESZ szabályainak betartásával a balesetek nagy része elkerülhető, a passzív biztonsági eszközök használatával a sérülés súlyossága mérsékelhető. A balesetek elkerülése érdekében kérjük a járművezetőket, hogy körültekintően vegyenek részt a közúti forgalomban!

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság balesetmentes közlekedést kíván!

… hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra