Az elmúlt négy nap balesetei

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nógrád megye közútjain öten sérültek meg közúti közlekedési balesetben.

Galgaguta közelében egy 29 éves nő 2021. június 10-én 19 óra körül személygépkocsival az úttesten megcsúszott, az út menti füves terület a tetejére borult, majd a kerekein került nyugalmi helyzetbe. A baleset következtében a sofőr megsérült.

Egy 38 éves férfi közlekedett gépkocsival június 11-én 10 óra körül Nemti irányából Mátraterenye felé, amikor az úttestről lehaladt, és egy fának ütközött. A balesetben a gépkocsi vezetője megsérült. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott.

Nógrád település külterületén június 12-én 11 órakor esett el kerékpárral egy 35 éves férfi, amelynek következtében megsérült.

Ugyanezen a napon 11 óra 10 perckor Salgótarján belterületén, a Karancs úti és az Erdész úti kereszteződésénél egy 33 éves férfi ütközött neki személygépkocsival az előtte lassító segédmotoros-kerékpár hátuljának. Az ütközés következtében a motoros a földre esett, és megsérült.

Szuha belterületén közlekedett kerékpárral egy 49 éves nő június 13-án 12 óra 50 perckor, amikor az útpadkára lehaladt, elesett és megsérült.

Az elmúlt négy napon a megye rendőrei további három anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén, valamint három ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

Kérjük a közlekedésben résztvevőket, hogy vezessenek a KRESZ szabályait betartva, óvatosan és körültekintően! Ha betartják a szabályokat, sokkal kisebb a kockázata a balesetek bekövetkezésének!

Ne feledjék, indulás előtt járművezetőként szeszes italt ne fogyasszanak! Az alkohol már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, amelyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést. A szeszesital-fogyasztás hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek.

…hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra