Az eltiltás hatálya alatt vezetett a nő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök két személyi sérüléssel járó és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány hét személyt fogott el, négy főt állított elő, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést négy esetben hajtottak végre.

A járőrök 2021. július 8-án délelőtt Sümegen igazoltattak egy 23 éves veszprémi tartózkodási helyű autóst. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a sofőrt 2021. szeptember 16-ig a Pesti Központi Kerületi Bíróság eltiltotta a járművezetéstől. Ezután a sümegi járőrök a nőt előállították, és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetése miatt büntetőfeljelentést tettek ellene.

Felhívjuk a járművezetők figyelmét az eltiltás hatálya alatti vezetéssel kapcsolatos jogszabályi változásra, mely szerint 2021. május 14-e óta aki a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt járművet vezet, bűncselekményt követ el.

 

<< Vissza az előző oldalra