Azt hitte, ha ő nem látja a rendőröket, azok se találják meg őt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ruhaneműk alatt lapult a több rendbeli lopással gyanúsított férfi, aki a falubelijeit károsította meg.

Egy tiszaburai férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2023. január 15-én az esti órákban bement egy helyi ingatlan udvarára és a nyitott színből két szerszámgépet tulajdonított el, amit később 3000 forintért eladott.  Ugyancsak a 18 éves fiatal a gyanúsítottja annak a lopásnak, ami 2023. január 6. és január 16. között történt. Ekkor a feltételezett elkövető egy önkormányzati ingatlanból 5 gázkonvektort, vascsöveket, kerítésléceket és –drótot tulajdonított el. A karcagi nyomozók nem csak e két bűncselekmény elkövetését rótták a gyanúsított terhére, hiszen 2022. év utolsó negyedévében három jogsértés is az ő számlájára írható. Október hónapban egy gázvezetékcsövön felmászva, a helyi iskola tornatermének külső faláról eltulajdonított két kamerát, decemberben egy tiszaburai udvar malacóljáról vitte magával a deszkákat, míg  a két ünnep között az építés alatt álló helyi bölcsődéből 33 fém födémtartó lábat lopott el.

A több rendbeli lopással gyanúsított férfit 2023. január 18-án egy ágyban, ruhaneműk alatt megbújva találták meg az abádszalóki rendőrök. A gyanúsított kihallgatásakor mindent bevallott. Az eltulajdonított értékek közül a két flexet találták meg kutatás során a rendőrök, a többi tárgyat pedig keresik az egyenruhások.

<< Vissza az előző oldalra