Bács-Kiskun megyei baleseti összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra közlekedési balesetei Bács-Kiskun megyében.

Megyénkben az elmúlt 24 órában 1 könnyű sérüléssel járó, valamint 4 anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

 

 

Egy 44 éves kiskőrösi férfi 2017. november 26-án 14 óra 20 perckor egy Opel Omega típusú személygépkocsival közlekedett az 5301-es számú úton. Haladása során a 39.800-as méternél feltehetően nem az út vonalvezetésének megfelelően közlekedett, és lehaladt a jobb oldali füves útpadkára, majd a járműve jobb elejével egy betonoszlopnak ütközve felborult. A sofőr a balesetben könnyű sérüléseket szenvedett.

 

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, hiszen jogkövető magatartással, körültekintő vezetéssel és odafigyeléssel a balesetek megelőzhetőek!

1

2

<< Vissza az előző oldalra