Balesetek Győr-Moson-Sopron megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőreink a megye útjain egy személyi sérüléssel és hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.

Győrság külterületén, a 8223-as számú úton Pannonhalma felől Győrság irányába közlekedett Opel típusú személygépkocsijával 2021. augusztus 23-án 9 óra körül egy 20 éves jobaházai férfi. Haladása során egy jobbra ívelő kanyarulatban az útról letért a padkára. A sofőr egy hirtelen mozdulattal kormányozta vissza autóját az út bal oldalára, ahol nekiütközött a vele szemből érkező, 71 éves győri férfi által vezetett személygépkocsinak, amely ennek következtében az út melletti árokba sodródott.

3

A baleset során személyi sérülés nem történt, azonban mindkét járműben anyagi kár keletkezett.  

Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a nyári esős időszakban különös körültekintéssel és türelmesen vezessenek!  Az utazás biztonságáért, a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.

…hogy mindenki hazaérjen!

 

<< Vissza az előző oldalra