Balesetek Nógrád megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó és két anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek a megye rendőrei.

Egy 25 évese férfi közlekedett 2019. szeptember 16-án 6 óra 25 perc körül személygépkocsival a 21-es számú  főúton Salgótarján irányából Hatvan irányába, amikor egy enyhén balra ívelő kanyarban jobbra lehaladt a köves padkára, melyen megcsúszott a jármű és az úttesten keresztül a másik oldalon lévő szalagkorlátnak ütközött, majd az úttesten állt meg. A baleset következtében a jármű férfi utasa megsérült.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2019. szeptember 16-án 9 óra 45 perckor egy 44 éves nő személygépkocsival haladt Balassagyarmat belterületén, amikor az Ipolypart út irányából balra kanyarodott, és a kereszteződésben egy tehergépkocsi oldalának ütközött. A balesetben a személygépkocsi vezetője megsérült.

Az elmúlt 24 órában Nógrád megye területén további két anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Kérjük, hogy a balesetek megelőzése és saját testi épségük megóvása érdekében tartsák be a KRESZ előírásait, vezessenek óvatosan és körültekintően!

 

… hogy mindenki hazaérjen!

 

 

 

<< Vissza az előző oldalra