Balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalai rendőrök megtalálták a parkoló autó tükrét megrongáló nőt.

Egy ismeretlen személy közlekedett gépkocsijával 2021. május 17-én 9 óra körül Nagykanizsán, a Csengery úton a Fő út irányába, amikor az út jobb szélén parkoló jármű kerülése során nem tartott megfelelő oldaltávolságot, és annak bal visszapillantó tükrének ütközött, amit megrongált. Az ütközés után a helyszínről megállás, és adatainak hátrahagyása nélkül eltávozott.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Baleseti Helyszínelő Alosztály munkatársai adatgyűjtést követően, a városban telepített kamerarendszer segítségével azonosították a balesetet okozó helyi nőt és a balesetben szereplő személyautót. A sofőr a felelősségét elismerte, vele szemben az egyenruhások helyszíni bírságot szabtak ki.

<< Vissza az előző oldalra