Baleseti összefoglaló Tolnából

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

Tolna megyében 2022. november 25-én egy súlyos sérüléses, valamint két anyagi káros balesetről érkezett bejelentés.

 

Mint arról már írtunk, személyi sérüléses baleset történt pénteken 9 óra 50 perc körüli időben a 65-ös számú főúton. Egy 21 éves siófoki férfi közlekedett Iregszemcse irányából Tamási irányába autóval, haladása során az 51+700 kilométerszelvényhez érve – mivel nem az útviszonyoknak megfelelően közlekedett- egy jobbos kanyar után átsodródott a szemközti sávba, ahol frontálisan nekiütközött egy szabályosan közlekedő kocsinak. A vétlen autó mögött is közlekedett egy autós, aki az ütközést nem tudta elkerülni, az előtte karambolozó autókba hajtott. A balesetben a fiatal férfi súlyosan, a vétlen autót vezető 63 éves balatonszemesi nő könnyebben sérült, a harmadik autóban anyagi kár keletkezett. A főúton kezdetben teljes, majd félpályás útlezárás volt érvényben.

kép

A 6-os számú főúton egy vaddal ütközés történt Kakasd térségében, míg Dombóváron két autó hátramenetet végző vezetője is figyelmetlen volt, így összetolattak.

 

 

Kérjük a közlekedés valamennyi résztvevőjét, hogy legyenek előzékenyek, toleránsok, s tartsák be a közlekedési szabályokat. Az időjárási, -út,- és látásviszonyoknak megfelelően válasszák meg a sebességet,

… hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra