Baleseti összefoglaló Tolnából

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

Tolna megyében 2022. november 27-én három anyagi káros balesetről érkezett bejelentés.

Egy nagydorogi férfi jelentette be vasárnap délután, hogy vaddal ütközött. Fél öt körüli időben Szedres külterületén a 63-as számú főút hármas kilométerszelvényében közlekedett autóval a 6-os számú főút irányából, Szedres irányába. Haladása során neki jobbról, a füves útpadkáról - féktávolságon belül- egy őzbak szaladt az úttestre, így elütötte. A baleset során az őzbak elpusztult és anyagi kár keletkezett a járműben.

Röviddel este fél hét előtt egy férfi okozott balesetet Báta külterületén az 56-os számú főúton. Mint elmondta, autóval közlekedett Báta irányából Bátaszék felé, amikor haladása során sebességét nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg és a 26-os kilométerszelvényhez érve egy jobbos kanyarból kiérve áttért a szemközti sávba, és ott lehaladva a szalagkorlátnak ütközött.

A 6532-es úton két egymással szembe közlekedő gépkocsi baloldali tükrei értek össze.

Ozorán egy férfit igazoltattak a kollégák, mert úgy közlekedett autóval, hogy a biztonsági övét nem használta. Mivel a szonda pozitív értéket mutatott, előállították további mintavételre. A biztonsági öv használatának elmulasztása közigazgatási bírságot, az ittas vezetés büntető feljelentést eredményezett.

Kérjük a közlekedés valamennyi résztvevőjét, hogy legyenek előzékenyek, toleránsok, s tartsák be a közlekedési szabályokat. Az időjárási-, út,- és látási viszonyoknak megfelelően válasszák meg a sebességet,

… hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra