Baleseti összefoglaló Tolnából

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

Tolna megyében 2022. december 1-jén hét anyagi káros balesetről érkezett bejelentés.

Csütörtökön reggel 7 óra körüli időben egy férfi vashulladékkal megrakott járműszerelvénnyel közlekedett a 6532-es úton Döbrököz irányából Dombóvár irányába. A 23-as kilométerszelvényt elhagyva egy egyenes, jól belátható útszakaszon ismeretlen okból elkezdett lehúzódni a menetiránya szerinti jobb oldali útpadkára. Az ázott talajba a teherautó kormányzott kerekei elsüllyedtek, nem tudta a járművet az útra visszakormányozni. Lassulása során a pótkocsi jobb oldali kerekei is megsüllyedtek, majd a járműszerelvény a jobb oldalára, az árokba borult.

Délelőtt 10 óra körüli időben egy simontornyai nő közlekedett autóval Tamási, Nyírfa sor utcában a 61-es számú főút irányába. Haladása során a főútra jobbra szándékozott kikanyarodni Nagykónyi irányába. A kikanyarodás során nem biztosított elsőbbséget a 61-es számú főúton Nagykónyi irányából Tamási irányába közlekedő, előzésben lévő kocsinak, így összeütköztek.

Délután fél három körül egy nő közlekedett autóval Szekszárd külterületén az 5112-es számú úton a Palánki út irányából az M9-es autóút irányába. Haladása során figyelmen kívül hagyta a részére kihelyezett "A szembe jövő forgalom elsőbbsége" jelzőtábla jelzését, és így az útszakaszra – a Palánki-hídra - behajtva nem biztosított elsőbbséget a vele szemben közlekedő busznak. Mindkét sofőr próbálta - kitéréssel- elkerülni az ütközést, ennek ellenére összeütköztek.

kép

Bogyiszló és Tolna között az 5116-os úton, valamint Szekszárdon az alsóvárosi temetőnél volt egy-egy vaddal ütközés. A 63-as úton egy kocsi vezetője nem tartott megfelelő követési távolságot, így az előtte forgalmi okból lassító autó hátuljának ütközött. Kétyen egy ismeretlen sofőr nem tartott kellő oldaltávolságot, így a Rákóczi Ferenc utcában az út szélén lehúzódva álló postakocsi kikerülése során, annak bal tükrét megrongálta.

Kérjük a közlekedés valamennyi résztvevőjét, hogy legyenek előzékenyek, toleránsok, s tartsák be a közlekedési szabályokat. Az időjárási, -út,- és látásviszonyoknak megfelelően válasszák meg a sebességet,

… hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra