Baleseti összefoglaló Tolnából

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vármegye útjain a hét első napján egy könnyű sérüléssel járó és négy anyagi káros baleset történt.

Egy kisteherautó vezetője, egy 26 éves nő közlekedett Gyönk felől Varsád irányába a 6313-as úton, amikor egy kanyarban nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg sebességét. Letért az útról, ahol elveszítette uralmát a járműve felett, a jobb oldali árokba sodródott, és oldalára borult. A balesetben a kisteherautó sofőrje az elsődleges információk szerint könnyebben sérült meg.

kép

A nap folyamán történt négy anyagi káros baleset közül az egyik esetben helytelen sávváltás okozta az ütközést Szekszárdon a Széchenyi utcában.

kép

Egy másik alkalommal, Tamásiban egy autós figyelmetlensége miatt áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol nekiütközött az ott közlekedő kocsinak.

kép

A harmadik esetben az egyik vármegyeszékhelyi nagyáruház parkolójában egy ismeretlen autós ment neki a mellette parkoló kocsinak, majd elhajtott a helyszínről.  

A 6536-os úton egy vad okozott komoly anyagi kárral járó balesetet. Egy terepjáró vezetője közlekedett Tabód felől Kisdorog irányába, amikor a bokros területről féktávolságon belül egy szarvas ugrott elé, mely összetörte a járművet, majd elszaladt a helyszínről.

kép

A hétfői nap sem telt el anélkül, hogy kollégáink ne intézkedtek volna ittas sofőrrel szemben. Az egyenruhások Nagydorogon intézkedtek egy 77 éves sofőrrel, aki pozitív értéket fújt a szondába. Ellene a Paksi Rendőrkapitányságon büntetőeljárást indítanak ittas járművezetés vétség elkövetése miatt.

<< Vissza az előző oldalra