Baleseti összefoglaló Tolnából

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vármegye útjain az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel járó és három anyagi káros baleset történt.

Egy autós közlekedett Dunaföldváron a Dankó Pista utcában szerdán délután. A sofőr a Szent Lőrinc utca útkereszteződésében az Elsőbbségadás kötelező jelzőtábla jelzése ellenére behajtott a kereszteződésbe, ahol nekiütközött a védett úton közlekedő kocsinak. Ezt követően megpördült és a járműve hátuljával egy villanyoszlopnak csapódott. A balesetben a vétkes autó sofőrje könnyebben megsérült.

kép

A nap folyamán további három anyagi káros baleset is történt.

Egy kistehergépkocsi vezetője közlekedett szerda délelőtt Szekszárdon a Széchenyi utcában, amikor nekiütközött az úttest jobb szélén parkoló kisteherautó tükrének.

kép

Egy másik baleset egy elhibázott tolatási manőver miatt történt Pakson.

A harmadik anyagi káros baleset Kölesden történt. Egy autós a délelőtti órákban közlekedett a Dózsa György utcában. A sofőr balra akart kanyarodni, azonban nem észlelte, hogy autója előzését egy másik kocsi már megkezdte, és elé kanyarodott.

kép

A szerdai nap sem múlt el anélkül, hogy kollégáink ne intézkedtek volna ittas sofőrrel szemben. Szekszárdon az egyenruhások ellenőriztek egy autót és annak 71 éves sofőrjét. A járművezetővel szondát fújattak, mely pozitív eredményt mutatott. Kollégáink a sofőrt további mintavételre előállították, mely igazolta az ittasságot. A Szekszárdi Rendőrkapitányságon a helyi férfival szemben büntetőeljárást indítanak ittas járművezetés elkövetése miatt.

<< Vissza az előző oldalra