Baleseti összefoglaló Tolnából

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában egy anyagi káros balesetről érkezett bejelentés.

Hétfőn délután fél öt előtt röviddel érkezett a bejelentés, hogy Kocsolán baleset történt. Egy 31 éves szakcsi férfi közlekedett autóval a Döbröközi utcában a Dombóvári utca irányából a 61-es számú főút irányába. Haladása során a Döbröközi utca és 61-es számú főút kereszteződésében az Állj! Elsőbbségadás kötelező jelzőtábla utasítását figyelmen kívül hagyva a főútra hajtott és ott nekiütközött egy neki jobbról érkező, szabályosan közlekedő kocsinak. A vétlen autó az ütközést követően az út melletti szántóföldön állt meg. A baleset során személyi sérülés nem történt, a járművekben anyagi kár keletkezett.

kép

A nap folyamán két ittas sofőrrel szemben intézkedtek az egyenruhások. Hajnalban Tamásiban igazoltattak egy 38 éves paksi férfit, kora este pedig Pakson egy helyi 46 éves férfi esetében jelzett pozitív értéket a szonda. Az első esetben 100.000 forintos közigazgatási bírsággal, a másodiknál büntető feljelentéssel szankcionálták kollégáink a szabályszegést.

 

Továbbra is kérjük a közlekedőket, hogy tartsák be a szabályokat!

 

… hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra