Baleseti összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nógrád megyében az elmúlt 24 órában hat közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a megye rendőrei.

Hatvan irányából Salgótarján irányába közlekedett egy 59 éves férfi 2019. július 5-én 16 óra 13 perc körül, amikor Pásztó külterületén az előtte haladó személygépkocsival annak vezetője fékezett. Az 59 éves férfi, hogy az ütközést elkerülje, a járművét hirtelen balra, a belső forgalmi sávba kormányozta, amikor elveszítette uralmát a járműve felett és visszasodródott a külső sávba, ahol az előtte haladó jármű oldalának, majd a szalagkorlátnak ütközött. A baleset következtében a két gépjármű vezetője és egy utas megsérült.  

Egy 34 éves férfi haladt személygépkocsival 18 órakor a Kishartyán előtti útszakaszon, amikor összeütközött a vele ellentétes irányban közlekedő személygépkocsival.  A baleset következtében egy férfi sérült meg.

Az elmúlt 24 órában további négy anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek a megye rendőrei.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a közlekedésben résztvevő járművek vezetőit, hogy a KRESZ szabályainak megfelelően, a sebességhatárokat betartva közlekedjenek!

...hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra