Baleseti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy személyi sérüléssel és hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Dunaszegen, az Országút utcában, 2021. május 12-én 19 óra 30 perckor. Egy 34 éves nő közlekedett személygépkocsival a Nefelejcs utca felől, a Petőfi Sándor utca irányába. Haladása során járműve sebességét nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg, amelynek következtében egy jobbra ívelő kanyarból kihajtva az útpadkára sodródott, majd egy közvilágítási oszlopnak ütközött. A baleset következtében az autó vezetője megsérült, ezért őt a mentők kórházba vitték.

.

A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárművezetők figyelmét, hogy minden esetben körültekintő módon, az időjárási és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezessenek és minden körülmények között tartsák be a KRESZ által előírt szabályokat!

… hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra