Baleseti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök három személyi sérüléssel és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történ 2021. május 17-én 7 óra körül az M1-es autópálya 110. kilométerszelvényében, Győr térségében. Egy 40 éves kiskunmajsai férfi közlekedett személygépkocsival Győr felől, Budapest irányába. Haladása során a belső forgalmi sávban egy járműszerelvény mellett haladt el, majd a külső forgalmi sávba történő sávváltásakor járműve sebességét nem az időjárási viszonyoknak megfelelően választotta meg, amelynek következtében autójával megcsúszott és a vízelvezető árokba sodródva a tetejére borult. A járművezető megsérült, ezért őt a mentők kórházba vitték.

.

Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt a 82-es számú főút 47. kilométerszelvényében, Bakonypéterd térségében, 2021. május 17-én 11 óra 20 perckor. Egy 50 éves adonyi férfi közlekedett tehergépjárművel Veszprémvarsány felől, Ravazd irányába. Haladása során a járműszerelvény sebességét nem az időjárási viszonyoknak megfelelően választotta meg, amelynek következtében egy erősen jobbra ívelő kanyarban az úttestről a padkára lehajtva, egy ingatlan kerítésének ütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt. 

..

A balesetek körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárművezetők figyelmét, hogy minden esetben körültekintő módon, az időjárási és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezessenek és minden körülmények között tartsák be a KRESZ által előírt szabályokat!

… hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra