Baleseti összesítő Nógrád megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három anyagi káros baleset, köztük vadelütés helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában a megye rendőrei.

Galgaguta irányából Acsa irányába haladt gépkocsival 2019. február 22-én 6 óra 15 perc körül egy férfi, amikor jobbról egy közepes termetű őz ugrott a járműve elé. A férfi az ütközést már nem tudta elkerülni, a vadat elütötte, mely ennek következtében elpusztult. A baleset következtében személyi sérülés nem történt.

Az elmúlt 24 órában további két anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek a megye rendőrei.

Kérjük a gépjárművezetőket, hogy készüljenek fel előre a vadon élő álltatok által okozott veszélyhelyzetekre, s tegyenek meg mindent a balesetek megelőzése érdekében!

Erdős, bozótos helyeken, ahol beláthatatlanok az út menti területek, illetve sötétben, rossz látási viszonyok között leginkább csak a járművezetők elővigyázatossága segíthet elkerülni a baleseteket, a szerencse mellett.

A vadelütések legnagyobb része reggel és szürkületkor, valamint este történik, amikor a vadak is aktívabbak. A potenciálisan legveszélyesebb helyeken az „Állatok” veszélyt jelző KRESZ-tábla adhat támpontot a sofőröknek. Ezeken az útszakaszokon különösen fontos a helyes sebesség megválasztása. (Más kérdés, hogy ezt konkrétan nem lehet meghatározni: előfordulhat akkor is elütés, ha az egyébként megengedett sebességnél is jóval lassabban halad a jármű.) Olyan szakaszokon, ahol közúti jelzőtáblák nem figyelmeztetnek vadon élő állatokra, ott a korábbi tapasztalatokra támaszkodva, ismeretlen utakon pedig a terep- és a természeti viszonyok alapján célszerű értékelni, hogy várható-e veszélyt jelentő vadak hirtelen megjelenése az úton.

Ha elég idő van lefékezni a járművet, meg kell várni, míg az állat átkel az úton, de számítani kell egymás után több állat felbukkanására is. A féktávolságon belül észlelt vad megjelenése esetén nem lehet mást tenni, mint erőteljesen fékezni és használni a jármű hangjelzését. Ha megsérül a jármű, megállás után azonnal értesíteni kell a rendőrséget. A hatósági intézkedés ugyanis az esetleges kárigény benyújtása miatt is elengedhetetlen.

...hogy mindenki hazaérjen!

 

 

 

 

 

 

<< Vissza az előző oldalra