Baleseti összesítő Nógrád megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában egy halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset és két anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 43 éves férfi közlekedett személygépkocsival Salgótarján irányából Hatvan felé a 21-es számú főúton 2019. augusztus 15-én 11 óra 40 perc körül, amikor a megyeszékhely külterületén a gépkocsival az úttestről lesodródott, az út menti vízelvezető árokba hajtott és egy fának csapódott. A baleset következtében a gépjármű egyik utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A gépkocsi vezetőjét és másik utasát súlyos sérülésekkel körházba szállították a mentőszolgálat munkatársai. A gépjármű vezetője és két utasa nem használta a biztonsági övet.

A megye területén az elmúlt 24 órában további két anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

  • A biztonsági öv a mai napig a járművek leghatékonyabb passzív biztonsági eszköze.
  • Használata a gépjárművekben kötelező, nem csak a járművezető, de utasai számára is!
  • A passzív biztonsági eszközöket a testi sérülések fokának csökkentése érdekében fejlesztették ki, ezért használatának kis sebességgel haladó járművekben is szerepe van.

Ne feledjék! A biztonsági öv életet menthet! Kérjük, hívják fel ismerőseik, rokonaik, hozzátartozóik figyelmét a használatára! Csak egy mozdulat a biztonságosabb közlekedésért!

 

… hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra