Baleseti összesítő Vas megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az elmúlt 24 órában egy, súlyos, egy, könnyű sérüléssel, valamint kettő, személyi sérüléssel nem járó, anyagi kárral végződött közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2019. július 7-én Nádasd település külterületén. Egy kerékpáros férfi haladt a 86-os főúttal párhuzamos szervízúton Körmend irányába, amikor eddig ismeretlen okból leesett a kerékpárjáról és súlyos sérülést szenvedett. Az intézkedés során felmerült a gyanú, hogy a férfi szeszes ital fogyasztását követően indult el kerékpárjával. Ennek gyanúját a vele szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéke igazolta. A baleset körülményeit a Körmendi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.

Szintén személyi sérüléssel járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek munkatársaink 2019. július 7-én Jánosháza térségében. Egy albertirsai férfi közlekedett személygépkocsival a 8457-es úton Jánosháza felől a 8-as számú főút irányába. A főút kereszteződésénél az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” közúti jelzőtáblánál megállt, majd balra bekanyarodott a főútra, de figyelmetlensége miatt nem vette észre a neki balról, Veszprém irányából érkező motorost, akivel ütközött. A baleset következtében a motoros a földre esett és könnyű sérülést szenvedett. A baleset körülményeit a Celldömölki Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja. 

 

A balesetek elkerülése érdekében kérjük, hogy válasszák meg helyesen járművük sebességét, tartsanak megfelelő követési távolságot, induljanak el kellő időben otthonról és legyenek előzékenyek a közlekedés más résztvevőivel szemben!

... hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra