Befejezett nyomozás: Nem adott elsőbbséget

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közúti baleset gondatlan okozása miatt indult büntetőeljárás egy 43 éves budapesti férfival szemben, a Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.

Az eljárás adatai alapján 2018. március 5-én a délutáni órákban egy 43 éves budapesti lakos személygépkocsival közlekedett Tés felől Szápár irányába. A gépkocsi a kihelyezett Állj, elsőbbségadás kötelező! jelzőtábla utasítása ellenére nem biztosított elsőbbséget a Csetény felől Bakonycsernye irányába közlekedő különjáratú autóbusznak, így az autó a busz jobb elejének ütközött. Az ütközés után az autóbusz a menetiránya szerinti bal oldali vízelvezető árokba hajtott, az árokpartnak ütközött, majd a jobb oldalára dőlt. A baleset következtében a busz utasai közül többen súlyos illetve könnyű sérüléseket szenvedtek.

A szabálytalanul közlekedő sofőr ellen közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás.

A Veszprémi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyben keletkezett iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

 

<< Vissza az előző oldalra