Befejezett vizsgálat – mindent tagad

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy fiatalkorú törökszentmiklósi lakos ellen. Az akkor 17 éves fiú 2018. október 5-én Törökszentmiklós egyik utcáján megkísérelt eltulajdonítani egy lakattal lezárt kerékpárt. A lopásra felfigyeltek a közelben tartózkodók, így egy másik kerékpárral eltekert a helyszínről. A nyomozók a szemtanúk által adott jó személyleírásnak és a beszerzett adatoknak köszönhetően azonosították a jogsértőt. Hamarosan arra is fény derült, hogy a gyanúsított által használt kerékpár is lopott volt, pár nappal korábban a település egyik biciklitárolójából tulajdonította el. A rendőrök mind a két eset kapcsán gyanúsítottként hallgatták ki a fiatalt, aki tagadta a bűncselekmények elkövetését.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra