Békés megyében történt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közlekedési baleset Battonyán, Békésen és Gyulán, lopás Tótkomlóson.

Békés megyében 2022. november 20-án három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Battonyán, az Eper utcában 5 óra előtt néhány perccel egy személygépkocsi letért az útról és egy oszlopnak ütközött. A balesetben a jármű vezetője súlyosan megsérült. Egy órával később Békésen, a Rákóczi utcai kerékpárúton egy személyautó vezetője nem adott elsőbbséget egy elektromos kerékpárral közlekedő férfinek és összeütköztek. A kerékpáros nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Gyula külterületén 18 óra körül egy személygépkocsi árokba hajtott. A mentők a jármű vezetőjét könnyű sérüléssel vitték kórházba.

Tótkomlóson, 2022. november 19-éről 20-ára virradó éjjel egy lakóház udvaráról elloptak három tyúkot. A szárnyasok zárt ólban voltak, az elkövető leemelte az épület egyik ablakát, úgy tudta elvinni az állatokat. A rendőrök azonosították a lopás gyanúsítottját, a 43 éves tótkomlósi férfit előállították és büntetőeljárást indítottak ellene. A tyúkokat lefoglalták tőle és visszaadták a tulajdonosnak.

<< Vissza az előző oldalra