Bíróság elé áll a kerékpártolvaj

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát egy helybeli férfival szemben, aki egy lezárt kerékpárt vitt el a belvárosból.

A gyanúsított 2019. július 16-án 19 óra körül egy szórakozóhelyről indult haza. Útközben átsétált egy irodahelyiség nyitott udvarán, ahol felfigyelt egy lezárt kerékpárra. Eltávolította arról a lakatot, majd eltekert. A sértett csak órákkal később vette észre biciklije hiányát, majd bejelentést tett a rendőrségen.

A nyomozók rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt, aki gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett.  Ellene dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.

A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait bíróság elé állítási javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra