Bódult állapotban vezetett, utasa is volt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyulán a rendőrség büntetőeljárást indított egy férfi ellen, mert marihuánát fogyasztott, majd utána autót vezetett. A barátja, aki szintén fogyasztott kábítószert, mellette ült. A rendőrség a járművezetés bódult állapotban bűncselekmény miatt indult büntetőügy vizsgálatát befejezte.

Gyulán, a Vértanúk útjáról, 2019. február 14-én 23 óra után néhány perccel előállítottak a rendőrök két férfit. Egy személygépkocsiban ültek és az utasnál egy növényőrlő volt. Mindkét férfi elismerte, hogy negyed órával korábban marihuánát fogyasztottak, a gyorsteszt mindkettőjüknél kábítószer-fogyasztást jelzett. Az igazságügyi toxikológiai szakértői vizsgálat eredménye igazolta, hogy az autó vezetője kábítószer hatása alatt állt, úgy ült volán mögé. A Gyulai Rendőrkapitányság ezért járművezetés bódult állapotban bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja. Emellett ellene és utasa ellen kábítószer birtoklása miatt is büntetőeljárás indult.

A rendőrség a bódult állapotban történt járművezetés miatt indult nyomozás vizsgálati szakaszában elvégezte a szükséges eljárási cselekményeket és az ügy iratait 2019. augusztus 8-án átadta az ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra