Bottal zúzták be a szobrokat

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyanúsított kihallgatásuk során a fiatal nők nem tudtak magyarázatot adni vandál cselekményükre.

Ismeretlen személyek rongáltak meg egy Szűz Mária szobrot és egy mellette imádkozó női szobrot a jászapáti Római Katolikus Templom ráccsal lezárt szentélyében 2021. október 4-én 16 óra és október 5-én 8 óra között. A jogsértők egy két méter hosszúságú fabottal vitték véghez cselekményüket, a botot később a templomkertbe dobták.

Lakossági bejelentést követően a rendőrök helyszíni szemlét tartottak, tanúkat hallgattak ki, kamerafelvételt elemeztek és adatokat gyűjtöttek. A nyomozók megállapították, hogy egy 24 éves jászapáti és egy 17 éves szolnoki lakos gyanúsítható megalapozottan a bűncselekmény elkövetésével. A fiatal nőket előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásuk megtörtént. Egyikük beismerő vallomást tett, míg társa tagadta, hogy köze lenne a terhére rótt cselekményhez.

A Jászberényi Rendőrkapitányság rongálás vétség miatt folytat nyomozást.

 

<< Vissza az előző oldalra