Bűncselekmény miatt körözték a férfit, a rendőrök elfogták

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei Veszprém megyében.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó és hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány két személyt vett őrizetbe, négy főt fogott el, köztük egyet az ellene kiadott körözés alapján. Tíz embert állítottak elő, közülük ötöt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést négy esetben hajtottak végre, ittas járművezetés miatt négy sofőrrel szemben intézkedtek.

A járőrök 2021. június 29-én 12 óra 7 perckor Zircen igazoltattak egy 41 éves helyi lakost. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a férfi ellen a Veszprémi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja elfogatóparancsot bocsátott ki testi sértés és garázdaság bűncselekmények elkövetése miatt.

A rendőrök a körözött személyt előállították a Zirci Rendőrőrsre, majd a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították.

<< Vissza az előző oldalra