Busz és autó ütközött

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balesetben a vétlen sofőr sérült meg.

A 83-as számú főúton, Nagyszentpál felől Győr irányába közlekedett egy autóbusz vezetője 2019. augusztus 29-én 20 óra 58 perckor. Haladása során az általa vezetett tömegközlekedési eszköz sebességét nem a jármű sajátosságainak megfelelően választotta meg, ezért a 63. kilométerszelvényben található, erősen jobbra ívelő kanyarban, a busz elejével áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött az ott szabályosan közlekedő, Fiat típusú személyautóval. Az ütközés következtében a személygépkocsi érintőlegesen nekiütközött a jobb oldali szalagkorlátnak, majd a füves árokban landolt. A balesetben a vétlen autó sofőrje megsérült, őt a mentők kórházba vitték.

A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

 

<< Vissza az előző oldalra