Buszmegállóban rongált

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy helybeli férfit, aki egy buszmegállóban lévő kerekesszéket rongált meg Hódmezővásárhelyen.

A feltételezett elkövető 2019. június 30-án délután egy autóbuszra várt Hódmezővásárhely egyik megállójában. A padon üldögélve felfigyelt egy, a közelében hagyott kerekesszékre, amihez odasétált, és annak ülését bicskájával összevagdosta. Ezt követően felszállt az érkező járatra és elutazott. A sértett csak később vette észre a rongálást, majd bejelentést tett a rendőrségen.
A nyomozók az adatgyűjtés során megállapították a feltételezett elkövető kilétét, aki kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy magánéleti problémákkal küzdött és így vezette le a benne lévő feszültséget.
Ellene rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.

<< Vissza az előző oldalra