Csalás miatt körözték a dabronyi férfit, a rendőrök gyanúsítottként kihallgatták

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései Veszprém megyében.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök négy személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány négy főt fogott el, közülük három embert az ellenük kiadott körözés alapján. Két személyt állítottak elő, mindegyikőjüket bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben hajtottak végre. 

A járőrök 2022. december 13-án délelőtt Devecserben igazoltattak egy 20 éves dabronyi lakost. Az intézkedés során megállapították, hogy a fiatal ellen a Nyíregyházi Rendőrkapitányság csalás elkövetése miatt elfogatóparancsot bocsátott ki.  Az egyenruhások a körözött személyt ezt követően előállították a Devecseri Rendőrőrsre, majd a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. 

<< Vissza az előző oldalra