Dühében tette
Lezárult a nyomozás annak a nőnek az ügyében, aki közel 200 ezer forintos kárt okozott egy hódmezővásárhelyi vendéglátóhelyen.
A megalapozott gyanú szerint egy nő 2023. december 15-én megjelent egy hódmezővásárhelyi panzióban tartott, zárt körű rendezvényen, ahonnan távoznia kellett azután, hogy vitába keveredett a barátjával. Mérgében a helybéli lakos többször is megrugdosta az épület ajtaját, melynek következtében megrongálódott a nyílászáró elektromos zárszerkezete, valamint az ajtóüvegekben is kár keletkezett.
A garázdaság, továbbá rongálás vétsége miatt indult eljárást a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai a napokban lezárták, és az iratokat megküldték az ügyészségnek.