Egy nap alatt két sofőr esetében is jelzett a drogteszt Győrben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök mindkét intézkedésnél találtak kábítószergyanús anyagokat.

Győrben, a Fehérvári út és Zöld utca kereszteződésében intézkedtek 2021. július 7-én 15 óra 35 perckor a járőrök egy gépkocsivezetővel szemben, majd alig 10 perc elteltével egy másik járművezetőt is megállítottak a Szabolcska Mihály utcában. Mindkét sofőrt igazoltatták, majd zavart viselkedésük miatt átvizsgálták a ruházatukat, illetve a gépjárműveiket is. Ennek során az első intézkedésnél a 22 éves rétalapi lakos ruházatában, míg a másik esetnél a 27 éves győri férfi autójában kábítószergyanús anyagokat találtak, amiket lefoglaltak. Mindkettőjüket elfogták, majd a Győri Rendőrkapitányságra történt előállításukat követően - a velük szemben alkalmazott drogteszt pozitív eredményére tekintettel - a nyomozók kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

<< Vissza az előző oldalra