Egy órán belül rendőrkézen

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A feltételezett elkövető egy idősotthonban élő szépkorú jászladányi ingatlanából vitte el a televíziót. A százezer forintos készüléket állítása szerint tízezer forintért adta el.

Egy jászladányi lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2023. február 1-jén 15 óra és február 13-án 16 óra között bement egy lakatlan, helyi ingatlanba, ott kutatást végzett és magával vitt 100.000 forint értékű televíziót.

A 79 éves sértett bejelentését követően a rendőri adatgyűjtést hamar siker koronázta, hiszen elfogták és a Jászladányi Rendőrőrsre előállították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit gyanúsítottként kihallgattak. A terhelt beismerő vallomást tett. Állítása szerint eladta a készüléket, azonban az általa vevőként megnevezett személynél végrehajtott kutatás nem vezetett eredményre. A nyomozók megállapították továbbá, hogy a Jászberényi Járásbíróság a 33 éves férfi ellen a tartózkodási helyének megállapítása céljából körözést bocsátott ki. 

A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetése miatt folytat nyomozást.

<< Vissza az előző oldalra