Elfogták a betörőket a debreceni rendőrök

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bűncselekménnyel kapcsolatban két férfit vettek őrizetbe.

Az eljárás adatai alapján 2021. július 13-ra virradó éjszaka akkor még ismeretlen tettesek betörtek egy Debrecen területén található raktárhelyiségbe, ahonnan többek között szerszámgépeket, és kábeleket tulajdonítottak el, közel félmillió forint értékben.

A rendőrök az adatgyűjtést során beazonosították a feltételezett elkövetőket, akiket a bejelentéstől számított két órán belül elfogtak és előállítottak a Debreceni Rendőrkapitányságra. A nyomozók a 42 éves debreceni, és a 28 éves hajdúsámsoni lakost lopás bűntett elkövetésének meglapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették.

A két férfi előbb tagadott majd később részletes beismerő vallomást tett, elmondták hova rejtették az ellopott tárgyakat. A rendőrök az eszközöket megtalálták, lefoglalták, majd tulajdonosának visszaadták.

<< Vissza az előző oldalra