Elkapták

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az albertirsai rendőrök azt a 42 éves pilisi férfit, aki a gyanú szerint Ceglédbércelen lopott el egy elektromos robogót.

A lopás még januárban történt, a rendőrök azonban nem feledtek. Sikerült annyi adatot, információt és bizonyítékot gyűjteniük, hogy 2023. június 8-án hajnalban látták elérkezettnek az időt, bekopogtatnak a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható férfi lakásának ajtaján. Később szomszédságában élő testvérénél is látogatást tettek, ahonnan előkerült a kétkerekű -az immár visszakerülhetett tulajdonosához.

A gyanúsított beismerte, korábban ő kötötte el a motort, tettére elfogadható magyarázatot nem tudott adni, csak szabadkozott -„megbolondultam és elkövettem ezt a hülyeséget”-.

Az Albertirsai Rendőrőrs a férfival szemben lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

<< Vissza az előző oldalra