Ellopta, majd eldobta

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy helyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként a salgótarjáni nyomozók.

Lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Salgótarjáni Rendőrkapitányság egy 38 éves helyi lakos ellen.

A nyomozás jelenlegi adatai alapján Sz. Márió 2019. július 17-én 15 óra körül egy Salgótarján belterületén parkoló autó nyitott ablakán keresztül a gépkocsiba benyúlt, majd az abba beépített autós rádiót a helyéről kitépte és azt eltulajdonította. Ezt követően a tolvaj a járműtől távozott, azonban az ellopott rádiót az autótól néhány méterre egy bokorba bedobta.

A salgótarjáni nyomozók a bejelentést követő egy órán belül elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki a rendőröknek beismerő vallomást tett.

<< Vissza az előző oldalra