Elrántotta a kormányt és balesetet okozott a nő, a rendőrök eljárást indítottak ellene

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Egy 55 éves balatonfüredi nő 2020. október 3-án délelőtt a 71-es számú főúton, Tihany külterületén közlekedett autójával, Balatonfüred irányából Aszófő felé. Haladása során az előtte forgalmi okból megálló, majd elinduló gépkocsi mögött nem tartott megfelelő követési távolságot, így az ütközés elkerülése érdekében áttért a menetiránya szerinti bal oldalra, majd nekiütközött a szemből érkező autónak. A baleset során hét fő megsérült. A nő ellen közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás.

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyben keletkezett iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra