Engedély nélkül ittasan vezetett

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szombathelyi Rendőrkapitányság eljárást indított a férfival szemben.

Szombathely belterületén 2019. augusztus 18-án egy helyi személygépkocsi-vezetőt igazoltattak munkatársaink. A vele szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott. Az intézkedés során kiderült, hogy vezetői engedély nélkül, járművezetéstől eltiltás hatálya alatt vett részt a közúti forgalomban. Vele szemben – őrizetbe vétele mellett – járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt indult eljárás, valamint járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is büntetőeljárást indított a Szombathelyi Rendőrkapitányság.

Közlekedési baleset történt 2019. augusztus 18-án Celldömölkön. Egy szombathelyi lakos közlekedett autójával a Jókai utcában a Hegyi utca irányába. Haladása során a Hegyi utcához érve figyelmen kívül hagyta az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát és behajtott a kereszteződésbe, ahol nekiütközött egy, az utcában neki balról érkező személygépkocsinak. A balesetben – az elsődleges orvosi vélemény alapján – az autó vezetője könnyű sérüléseket szenvedett. A Celldömölki Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit

A balesetek elkerülése érdekében kérjük a gépjárművezetőket, mielőtt a volán mögé ülnek, tartózkodjanak a szeszes ital fogyasztásától!

… hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra