Fejér megyében történt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Székesfehérváron közlekedő ittas és járművezetéstől eltiltott sofőrökkel szemben intézkedtek a rendőrök.

A járőrök 2021. június 12-én 0 óra 35 perckor Székesfehérvár, Kelemen Béla utcában ellenőriztek egy járművet és annak sofőrjét. Az ellenőrzés során alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket jelzett, ezért a 20 éves helyi férfi vezetői engedélyét a helyszínen elvették, majd a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra előállították, ahol vele szemben büntetőeljárást kezdeményeztek.

Székesfehérváron, a Balatoni úton történt anyagikáros közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre 2021. június 12-én 8 óra körül. A helyszínre kiérkező egyenruhások az intézkedés során megállapították, hogy a balesetet okozó 34 éves budapesti sofőrt a Pesti Központi Kerületi Bíróság a járművezetéstől jogerősen eltiltotta, ezért őt a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

<< Vissza az előző oldalra