Fényes nappal lopták a bontott téglákat

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sértett épp akkor autózott el a felújítás alatt álló ingatlana előtt, amikor megkárosították. A szolnoki rendőrök a bűncselekmény helyszínén érték tetten a párost.

Egy szolnoki, bekerített ingatlan drótkerítését bontotta meg két személy 2023. március 13-án a délelőtti órákban, majd az udvarról 200 db bontott téglát hordtak ki, hogy azokat egy kézikocsival elvigyék. A sértett éppen akkor gurult el személygépkocsijával a felújítás alatt lévő ingatlana előtt, amikor a bűncselekmény történt, ezért azonnal értesítette a rendőrséget. A kiérkező egyenruhások tetten érték a még javában munkálkodó jogsértőket, akiket a helyszínen elfogtak és előállítottak a Szolnoki Rendőrkapitányságra. A 34 éves férfit és a 39 éves nőt lopás vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. Elismerték a terhükre rótt cselekményt, azonban vallomást nem tettek.  A rendőrök a kézikocsit lefoglalták, a téglákat pedig visszaadták a tulajdonosnak.

<< Vissza az előző oldalra