Feszültséglevezetés

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Párja kocsiján töltötte ki haragját egy 72 éves asszony. Összevesztek, bedühödött, botot ragadott és nekiesett a járgánynak.

Egy váchartyáni házhoz kértek rendőri intézkedést 2023. február 12-én délelőtt. Az ott lakó idős nő átfazonírozta élettársa autóját, miután vitájuk elmérgesedett. A pár között korábban is előfordultak súrlódások, legutóbb azonban tettlegességig fajult a dolog. A férfinek elege lett, ment volna, az asszony ultimátumot adott: ha megpróbál elmenni, összetöri az autóját. A döntést azonban nem várta meg, egyik kezébe egy baltát, a másikba egy botot markolva kezdett körözni az udvaron álló jármű körül, miközben ordítozott. A férfi elvette tőle a baltát, így a maradék bottal kezdte megsorozni a szélvédőt, a visszapillantó tükröket, a fényszórók lámpatestjét, de megsínylette a támadást a motorháztető és a sárvédőelem is. A kárt fél millió forintban határozta meg a tulajdonos.

Mire a rendőrök kiértek, a nő lehiggadt. Későbbi kihallgatásán beismerte és nagyon bánta tettét.

A 72 éves asszony ellen rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.

<< Vissza az előző oldalra