Figyeljünk jobban az esős időben az utakon!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a győri rendőrök.

Egy 29 éves gyömörei nő közlekedett személygépkocsijával Győrújbaráton, a Veres Péter utcában, a Fő utca irányából a Zöld utca felé 2022. szeptember 11-én 12 óra 30 perc körül. A sofőr haladása során feltehetően nem az út nedves útfelületének megfelelően választotta meg a járműjének sebességét, nem tudta uralni az autót, és azzal megcsúszva neki ütközött az előtte haladó a kétkerekűnek. A vezető az úttestet elhagyva először egy villanyoszlopnak, majd a Veres Péter utcában várakozó autónak csapódott. A balesetben a segédmotor-kerékpáros nem sérült meg, azonban az autóvezetőt és annak kettő utasát a mentők kórházba szállították.

Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az eset kapcsán az alábbiakra hívja fel a figyelmet:

  • Közlekedjen figyelmesebben, és mindig tartsa be a sebességhatárokat! Mindig az út-, időjárási és látási viszonyoknak, illetve az út vonalvezetésének megfelelő sebességgel haladjon!
  • Számoljon eső, vihar esetén  a „vízen futás” veszélyével, szél által sodort törmelékre, faágakra, és a szokásosnál kisebb sebességgel vezessen!
  • A kormányt fogja stabilan, két kézzel!
  • Kerülje az intenzív fékezést, helyette inkább a gázelvételes, motorfékes lassítást alkalmazza!
  • Tartson nagyobb követési távolságot, a fékút csúszós úton sokkal hosszabb!
  • Ilyenkor is ellenőrizze indulás előtt az autógumi bordázatát, kopott gumival ne közlekedjen!

 ... hogy mindenki hazaérjen! 

<< Vissza az előző oldalra