Garázdaság elkövetője rendőrkézen

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A siófoki rendőrök egy fiatalkorú ellen indítottak eljárást.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2022. november 4-én reggel 8 óra előtt Siófok belvárosában egy fiatalokból álló társaság egyik tagja előzetes rövid szóváltást követően több alkalommal ököllel megütött egy iskolába igyekvő fiút. A támadót a társai fékezték meg, és kísérték el a helyszínről. A sértettnek a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek. A siófoki körzeti megbízottak a széleskörű és hatékony adatgyűjtés során órákon belül azonosították a feltételezett elkövetőt, akit egy bevásárlóközpontban elfogtak és a Siófoki Rendőrkapitányságra állítottak elő.

A nyomozók a 15 éves magyarkeszi lakost garázdaság és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Az agresszor a vallomása során elismerte a bűncselekmény elkövetését és elmondta, hogy nem is tudja miért, de ideges lett a fiúra, azért ütötte meg, de nagyon megbánta már, amit tett.

<< Vissza az előző oldalra